Jegyzőkönyv,amely felvétetett a Szabad Tér Egyesület alakuló ülésén (2007. október 31.-én, 8000 Székesfehérvár, Száva utca 52.).
Oszlánczi Adrienn megnyitja az ülést és bejelenti, hogy a Szabad Tér Egyesület megalakítására gyűltek össze a leendő tagok több hónapos előzetes egyeztetés után. Javasolja, hogy az egyesület alakuló ülését Bakos István vezesse le. A javaslatot a résztvevők egyhangúlag elfogadják (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).
Bakos István megállapítja, hogy az alakuló ülésen 12-en jelentek meg (ld. mellékelt jelenléti ív). Javasolja, hogy az alakuló ülés jegyzőkönyvét Oszlánczi Adrienn vezesse, Óber Andrea és Kőszegi Erika hitelesítsék. A javaslatot az ülés résztvevői egyhangúlag elfogadják (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).
Bakos István röviden ismerteti, hogy az előzetes beszélgetéseken alapvetően kettő ok körvonalazódott, amely miatt szükséges egy új egyesület:
Bakos István felteszi a kérdést, hogy az egyesület megalakításának tényével kapcsolatban van-e kérdés, hozzászólás. Ilyen nem lévén, megkérdezi, hogy a jelenlévők egyetértenek-e azzal, hogy az ülés tovább folytatódjon, és az egyesület megalakuljon. A jelenlévők egyhangúlag úgy döntenek, hogy a folyó megbeszélés az egyesület alakuló ülése legyen, és kimondják, hogy az egyesületet szabad akaratukból megalakítják. (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás). 2007/1. számú közgyűlési határozat
Ezt követően Bakos István javaslatot tesz az alakuló ülés napirendjére:
A javaslatot a jelenlévők egyhangúlag elfogadják (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).
Bakos István bejelenti, hogy az egyesület alapszabályának tervezete már korábban szétosztásra került az alakuló ülés résztvevői között, így javasolja, hogy néhány eldöntetlen, illetve súlyponti kérdésre térjenek ki a továbbiakban.
Elsőként a korábbi megbeszélések alapján javasolja, hogy az egyesület neve Szabad Tér Egyesület legyen. A javaslatot az ülés résztvevői egyhangúlag elfogadják (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).. 2007/2. számú közgyűlési határozat
Ugyancsak mindenki támogatja azt a javaslatot, hogy az egyesületet közhasznú egyesületként jegyezzék be (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás). 2007/3. számú közgyűlési határozat
Bakos István bejelenti, hogy az előzetes megbeszélések során Oszlánczi Adrienn vállalta, hogy az édesanyja tulajdonában lévő 8000 Székesfehérvár Álmosvezér út 7. szám alatti ingatlan édesanyja beleegyezésével az egyesület székhelyeként szolgáljon. A jelenlévők megköszönik Oszlánczi Adrienn-nek a vállalását és a címet az egyesület székhelyeként elfogadják. (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás). 2007/4. számú közgyűlési határozat
Az egyesületnek az alapszabály-tervezetben felsorolt céljaival, feladataival, vagyonának képzésével és gazdálkodásával a résztvevők egyetértenek. A tagság tervezett három formájával kapcsolatban kérdések hangzanak el. A tisztázó beszélgetés során elhangzik, hogy a “rendes tag” olyan tag lenne, aki rendszeresen fizeti az egyesület tagdíját. A tiszteletbeli tag tulajdonképpen az egyesület kitüntető címe, míg a “pártoló tag” olyan tag, illetve szervezet, amely rendszeres tagdíjat nem fizet, de az egyesület tevékenységéhez támogatást nyújt. A tiszteletbeli és a pártoló tag az egyesületi tisztségekbe nem választható meg. A résztvevők a részletes ismertetés után egyetértenek a tagok megkülönböztetésével, választásuk szabályaival, kötelességeikkel és jogaikkal.
Az egyesület szervezetével kapcsolatos kérdésekben az alapszabály-tervezetben megfogalmazottakkal a jelenlévők egyetértenek.
Bakos István felteszi a kérdést, hogy van-e az alapszabálynak, illetve az egyesület megalakításának, működtetésének olyan pontja, amelyhez kérdés, illetve hozzászólást szeretnének fűzni az alakuló ülés résztvevői. Ilyen pontok nem lévén, felkéri azokat, akik az egyesület alapító tagjai szeretnének lenni, hogy a vita alapján kiegészített nyilatkozatot az Alapszabály elfogadásáról belépésük és egyetértésük jeléül aláírásukkal lássák el.
Megállapítja, hogy a jelenlévők közül tizenketten (ld. mellékelt taglista) léptek be rendes tagként az egyesületbe. A tagok szavazása után a levezető elnök megállapítja, hogy az egyesületbe belépett tagok az Alapszabályt egyhangúlag elfogadták (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás). 2007/5. számú közgyűlési határozat
Ezek után Bakos István javasolja, hogy az alakuló közgyűlés térjen át a második napirendi pontra, az elnökség megválasztására.
A tagokkal ismerteti az elfogadott Alapszabály rendelkezését az elnökség megválasztásának módjára: „A közgyűlés határozatait és egyéb döntéseit egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza, és a tisztségviselőket is ilyen módon választja meg”.
Először az elnök személyére vonatkozó javaslatok hangzottak el. A legtöbben Oszlánczi Adriennre voksoltak. A levezető elnök megkérdezte Oszlánczi Adriennt, hogy vállalja-e a megbízatást. Oszlánczi Adrienn megköszönte a bizalmat és vállalta a feladatot. A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e Oszlánczi Adriennt elnöknek. A javaslat 11 igen, 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2007/6. számú közgyűlési határozat
Következőleg az alelnök személyére vonatkozó javaslatok hangzottak el. A legtöbben Bakos Istvánra voksoltak. Bakos István megköszönte a bizalmat és vállalta a feladatot. A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e Bakos Istvánt alelnöknek. A javaslat 11 igen, 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2007/7. számú közgyűlési határozat
Következőleg az elnökségi tagok személyére vonatkozó javaslatok hangzottak el. A legtöbben Faragó Dávidra, Jelinkó Mónikára és Pap Tiborra voksoltak.
A levezető elnök megkérdezte Faragó Dávidot, hogy vállalja-e a megbízatást, ő megköszönte a bizalmat és vállalta a feladatot. A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e Faragó Dávidot elnökségi tagnak. A javaslat 11 igen, 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2007/8. számú közgyűlési határozat
A levezető elnök megkérdezte Jelinkó Mónikát, hogy vállalja-e a megbízatást, ő megköszönte a bizalmat és vállalta a feladatot.. A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e Jelinkó Mónikát elnökségi tagnak. A javaslat 11 igen, 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2007/9. számú közgyűlési határozat
A levezető elnök megkérdezte Pap Tibort, hogy vállalja-e a megbízatást, ő megköszönte a bizalmat és vállalta a feladatot.. A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e Pap Tibort elnökségi tagnak. A javaslat 11 igen, 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2007/10. számú közgyűlési határozat
A levezető elnök gratulál az elnökségnek.
Következőleg a titkár személyére vonatkozó javaslatok hangzottak el. A legtöbben Márton Péterre voksoltak, aki megköszönte a bizalmat és vállalta a feladatot. A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e Márton Pétert titkárnak. A javaslat 11 igen, 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2007/11. számú közgyűlési határozat
Bakos István ezek után javasolja, hogy az alakuló közgyűlés térjen át a harmadik napirendi pontra, a tagdíj mértékének meghatározására. Vita bontakozik ki az egyesületi tagdíj mértéke felett. A hozzászólásokban elhangzik, hogy a napi 10 Forint méltányosnak tűnik, de nem kerek szám. Végül az alakuló ülés évi 3000 Ft-os tagdíjat állapít meg a “rendes tagok” számára. Bakos István szavazásra bocsátja a kérdést. A javaslat 12 igen, 0nem és 0 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2007/12. számú közgyűlési határozat
Más hozzászólás nem lévén Bakos István az alakuló ülést bezárja és a megválasztott Elnökségnek jó munkát kíván.
Székesfehérvár, 2007. október 31.
Oszlánczi Adrienn
jegyzőkönyvvezető
A jegyzőkönyv hiteles:
Kőszegi Erika Óber Andrea
——————————————————————————————————
Jegyzőkönyv,
amely felvétetett
a Szabad Tér Egyesület folytatólagos alakuló ülésén
(2007. december 6. 18. óra, 8000 Székesfehérvár, Száva utca 52.)
Oszlánczi Adrienn megnyitja az ülést és bejelenti, hogy a Szabad Tér Egyesület folytatólagos alakuló ülésére gyűltek össze a leendő tagok. Javasolja, hogy az egyesület folytatólagos alakuló ülését is Bakos István vezesse le. A javaslatot a résztvevők egyhangúlag elfogadják (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).
Bakos István megállapítja azt, hogy a folytatólagos alakuló ülésen 12-en jelentek meg (ld. mellékelt jelenléti ív) és hogy a jelenlévők azonosak az alakuló ülésen megjelentekkel. Javasolja, hogy a folytatólagos alakuló ülés jegyzőkönyvét is Oszlánczi Adrienn vezesse, Óber Andrea és Kőszegi Erika hitelesítsék. A javaslatot az ülés résztvevői egyhangúlag elfogadják (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).
Bakos István röviden ismerteti, hogy a Bírósági végzés miatt kellet újra összegyűlni.
Ezt követően javaslatot tesz a folytatólagos alakuló ülés napirendjére:
A javaslatot a jelenlévők egyhangúlag elfogadják (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás). 2007/13. számú közgyűlési határozat
A levezető elnök ismerteti a végzésben foglaltakat, majd felszólítja a jelenlévőket, hogy szavazzanak arról, hogy a hiányosságokat pótolni, az alapszabályt pedig a kértnek megfelelően módosítani kívánják. A javaslat 12 igen, 0 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2007/14. számú közgyűlési határozat
Bakos István bejelenti, hogy az egyesület alapszabályának tervezete már korábban szétosztásra került a folytatólagos alakuló ülés résztvevői között, így javasolja, hogy a bíróság által el nem fogadott részekre illetve annak javítására térjenek ki a továbbiakban.
A levezető elnök ismét ismerteti a végzés tartalmát, valamint az ahhoz kapcsolódó javításokat pontról pontra, és felszólítja a jelenlévőket, hogy ha valakinek van hozzáfűznivalója, akkor tegye meg.
A jelenlévőktől hozzászólás nem hangzott el, így a levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e az Alapszabály módosításait. A javaslat 12 igen, 0 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2007/15. számú közgyűlési határozat
Ezek után Bakos István javasolja, hogy az alakuló közgyűlés térjen át a harmadik napirendi pontra, az egyebekre.
Itt Bakos István felkérte az elnökség előzőleg választott tagjait, valamint a titkárt, hogy a javított tisztségviselői nyilatkozatokat írják alá.
Más hozzászólás nem lévén Bakos István a folytatólagos alakuló ülést bezárta és mindenkinek jó munkát kívánt.
Székesfehérvár, 2007. december 6.
Oszlánczi Adrienn
jegyzőkönyvvezető
A jegyzőkönyv hiteles:
Kőszegi Erika Óber Andrea
———————————————————————————–
Jegyzőkönyv,
amely felvétetett
a Szabad Tér Egyesület rendes évi közgyűlésén
(2009. március 1, 16.00, 8000 Székesfehérvár, Álmosvezér út 7.)
Oszlánczi Adrienn levezető elnök megnyitja az ülést és bejelenti, hogy a Szabad Tér Egyesület rendkívüli közgyűlése miatt jöttek össze a tagok. Ezután megállapítja, hogy a közgyűlés az Alapszabályban meghatározottak szerint határozatképes.
Javasolja, hogy az alakuló ülés jegyzőkönyvét Major Tamás vezesse, Bakos István és Hetyéssy Fruzsina hitelesítsék. A javaslatot az ülés résztvevői egyhangúlag elfogadják (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás). 2009/1 számú közgyűlési határozat.
Ezt követően a levezető elnök javaslatot tesz az ülés napirendjére:
1) 2008. évi szakmai és pénzügyi beszámoló, a Felügyelő Bizottság beszámolója
2) Alapszabály módosítása
3) beszámoló az idei tervezett programokról röviden
4) egyebek
A javaslatot a jelenlévők egyhangúlag elfogadják (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).
1) 2008. évi szakmai és pénzügyi beszámoló
Oszlánczi Adrienn levezető elnök ismertette a szakmai beszámolót, melyet mindenki megkapott előzetes tanulmányozásra. Ezután ismertette a könyvelők által elkészített számviteli beszámolót, melyet szintén mindenki megkapott előzetes tanulmányozásra. Majd felkérte a Felügyelő Bizottság elnökét, Antal Juditot, hogy számoljon be a vizsgálaton tapasztaltakról. Antal Judit elmondta, hogy a vizsgálatot az egyesület székhelyén végezte a FB 2009. február 20-án. Általános tapasztalat az volt, hogy a dokumentáció rendben van tartva, átlátható a rendszerezése. Nyomon lehet követni, hogy melyik pályázathoz mi került elszámolásra. A tavalyi év során nem érkezett meg minden forrás időben, ezért többször is volt olyan, hogy magánszemélyekkel kellett kölcsönszerződést kötni, hogy a programokat meg lehessen csinálni időben. Ezek a szerződések kamatmentesek voltak, tehát az egyesület sokkal jobban járt velük, mintha bankból vette volna fel ezt a pénzt kölcsön formájában.
Mindent rendben talált a FB a vizsgálata folyamán.
A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e a szakmai beszámolót. A javaslat 13 igen szavazat mellet egyhangúlag elfogadásra került. 2009/2 számú közgyűlési határozat.
A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e a pénzügyi beszámolót. A javaslat 13 igen szavazat mellet egyhangúlag elfogadásra került. 2009/3 számú közgyűlési határozat.
A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e a Felügyelő Bizottság beszámolóját. A javaslat 13 igen szavazat mellet egyhangúlag elfogadásra került. 2009/2 számú közgyűlési határozat.
2) felügyelő bizottság megválasztása, Alapszabály módosítása
A levezető elnök ismerteti, hogy mivel az Egyesület bevétele meghaladta a törvényben megjelölt ötmillió forintos bevételi határt, így az Egyesület kötelezett Felügyelő Bizottság felállítására.
Ezután javaslatot tett az Alapszabály módosítására a következők szerint: (a javasolt változtatások kékkel jelölve)
III. Az egyesület SZERVEZETE
11.§
1.1. A Közgyűlés hatáskörébe tartozik:
- az Alapszabály elfogadása és módosítása
- az Egyesület más szervezettel való egyesülésének, szétválásának, valamint feloszlásának kimondása.
- megszűnés esetén dönt a vagyon felhasználásáról.
- az Elnökség, a titkár és a Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztása, döntés esetleges díjazásukról, költségtérítésükről.
1.2. A Közgyűlésre vonatkozó szabályok:
(…)
- A Közgyűlés üléseinek napirendjét az Elnök állapítja meg, és terjeszti a Közgyűlés elé az Elnökség és a Felügyelő Bizottság elnökének javaslatait figyelembe véve.
A Közgyűlésnek az alábbi napirendeket évente legalább egyszer tárgyalnia kell:
a) Az Egyesület tevékenységéről és gazdálkodásáról szóló beszámoló, valamint a közhasznúsági jelentés jóváhagyása.
b) Az Egyesület évi költségvetésének megállapítása.
c) A választott tisztségviselők beszámolója.
d) a Felügyelő Bizottság beszámolója.
- A közgyűlést 15 napon belül össze kell hívni, ha a bíróság vagy az Elnök –mint jogszerű működésért felelős személy-, vagy a Felügyelő Bizottság elrendeli.
5. Felügyelő Bizottság
1) Az Egyesület működésének, gazdálkodásának és vagyonkezelésének ellenőrző szerve a Felügyelő Bizottság. A Közgyűlés által két évre választott, három főből álló testület, tevékenységéért a Közgyűlésnek felelős és annak évente beszámolni tartozik.
2) A Felügyelő Bizottság Elnöke és tagjai más funkciót az Egyesületben nem tölthetnek be. A Felügyelő Bizottságnak nem lehet tagja az Egyesülettel munkaviszonyban álló személy, továbbá az, aki az Egyesület elnökségi tagjainak közvetlen hozzátartozója, továbbá az, aki az országgyűlési képviselő, illetve olyan állami vezető, aki a Kátjátv. személyi hatálya alá tartozik.
(3) A Felügyelő Bizottság munkáját éves munkaterv alapján végzi, melyet a Felügyelő Bizottság Elnöke határoz meg a bizottság tagjainak egyetértésével, erről az Elnökséget tájékoztatja. Igény szerint külső munkatársakat is bevonhat a munkájába.
(4) A Felügyelő Bizottság határozatképes, ha ülésein tagjainak több mint fele jelen van. A Felügyelő Bizottság határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a Felügyelő Bizottság Elnökének, annak távolléte esetén a helyettesítésére megbízott tagnak a szavazata dönt.
(5) A Felügyelő Bizottság hatásköre és feladatai:
a) Az Egyesület gazdálkodásának ellenőrzése a törvényes és az Alapszabály szerinti működés biztosítás érdekében. Ennek keretében:
b) a Közgyűlés határozatai végrehajtásának gazdálkodási szempontból történő ellenőrzése.
c) az éves költségvetés felhasználásának ellenőrzése.
(6) A Felügyelő Bizottság tagjai feladatuk ellátása során jogosultak a szervezet gazdálkodásával kapcsolatos bármely irataiba és könyveibe betekinteni, a vezető tisztségviselőktől tájékoztatást kérni.
(7) A Felügyelő Bizottság köteles az intézkedésre jogosult vezető szervet (Közgyűlés vagy Elnökség) tájékoztatni, és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy:
a) az Egyesület működése során olyan jogszabálysértés, vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése, vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezető szerv döntését teszi szükségessé;
b) a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel.
(8) Az intézkedésre jogosult vezető szervet, a Felügyelő Bizottság indítványára – annak megtételétől számított 15 napon belül – össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a vezető szerv összehívására a Felügyelő Bizottság is jogosult.
(9) Abban az esetben, ha az Elnökség a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedést nem teszi meg, a Felügyelő Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a felügyeletet ellátó szervet.
(10) A Felügyelő Bizottság tevékenységéről a Bizottság elnöke a Közgyűlésnek írásban beszámolni köteles.
A levezető elnök feltette a kérdést, a fenti módosításokhoz kinek van kiegészítenivalója. Senkinek nem volt, így az elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a tagság elfogadja-e a változtatásokat.
A javaslat 13 igen, 0 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2008/1. számú közgyűlési határozat
A levezető elnök a tagokkal ismerteti az elfogadott Alapszabály rendelkezését a tisztségviselők megválasztásának módjára: „A közgyűlés határozatait és egyéb döntéseit egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza, és a tisztségviselőket is ilyen módon választja meg”.
Először a Felügyelő Bizottság elnökének személyére vonatkozó javaslatok hangzottak el. A legtöbben Antal Juditra voksoltak. A levezető elnök megkérdezte Antal Juditot, hogy vállalja-e a megbízatást. Antal Judit megköszönte a bizalmat és vállalta a feladatot. A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e Antal Juditot a Felügyelő Bizottság elnökének. A javaslat 12 igen, 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2008/2. számú közgyűlési határozat.
A következőkben a Felügyelő Bizottság tagjának személyére vonatkozó javaslatok hangzottak el. A legtöbben Rónai Andrásra és Varjú Tamásra voksoltak. A levezető elnök megkérdezte Rónai Andrást, hogy vállalja-e a megbízatást. Rónai András megköszönte a bizalmat és vállalta a feladatot. A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e Rónai Andrást a Felügyelő Bizottság tagjának. A javaslat 12 igen, 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2008/3. számú közgyűlési határozat.
A levezető elnök megkérdezte Varjú Tamást, hogy vállalja-e a megbízatást. Varjú Tamás megköszönte a bizalmat és vállalta a feladatot. A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e Varjú Tamást a Felügyelő Bizottság tagjának. A javaslat 12 igen, 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2008/4. számú közgyűlési határozat.
A levezető elnök gratulál a megválasztott Felügyelő Bizottságnak.
3) Beszámoló az eddigi programokról röviden
A következő programokról hangzott el beszámoló:
A levezető elnök megköszönte a beszámolókat, és gratulált a sikeres programokhoz.
4) alapszabály módosítás egyebekben
A levezető elnök ismerteti, hogy egyéb változtatások is szükségessé váltak az Alapszabályban.
Ezek a következők:
Mivel több hivatalos helyen is hiányolták a hivatalos képviselő nevét az alapszabályból, így az a 2.§-ba került a következő módon:
2.§(…)
Az Egyesület neve: SZABAD TÉR EGYESÜLET
Az Egyesület elnöke: Oszlánczi Adrienn
Mivel az alakuló ülés során még nem volt meg az Egyesület adószáma és bankszámlaszáma, így az nem került be az Alapszabályba, de ezt most pótoljuk, így az 5.§ így néz ki:
5.§ Az egyesület hosszú pecsétje: Szabad Tér Egyesület
8000 Székesfehérvár, Álmosvezér út 7.
Adószám: 18501056-1-07
Bankszámlaszám: 10700093-47285006-51100005
A 7.§ Az Egyesület feladatai között az u) pontban a Fejér Megye megjelölés helyett Közép –Dunántúli Régió szerepel ezentúl:
u) képviseli az állami szervek, a helyi önkormányzatok, a sportközalapítványok, a sportszövetségek és más társadalmi szervezetek irányába a Közép Dunántúli Régióban fogyatékkal élők sportjának érdekeit;
A 7.§ 2) bekezdésében az Egyesület céljai megvalósítása érdekében kiegészítő gazdasági tevékenységként az alábbi TEÁOR ’08 szerinti tevékenységi köröket végezheti: (ez a megjelölés a TEÁOR 03 helyett van).
A szervezet fő tevékenységi köre: TEÁOR: 9499 / egyéb közösségi, társadalmi
Egyéb tevékenységi körök:
4. Titkár
(…)
A Közgyűlés és Elnökség határozatait a Titkár közli az érintettekkel írásban, a döntés meghozatalától számított 5 munkanapon belül, ezzel egyidőben a határozatok a honlapon megjelenésre kerülnek.
A levezető elnök feltette a kérdést, hogy a fent elhangzottakkal kapcsolatosan van-e valakinek kérdése, hozzászólása. Senkinek nem volt, így szavazásra tette fel a kérdése, hogy a tagság elfogadja-e a fenti változtatásokat. A javaslat 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2008/5. számú közgyűlési határozat.
5) egyebek (tervek a jövőre nézve)
Bakos István ismerteti az Egyesület jövőbeli terveit, beadandó pályázatokat.
A levezető elnök megkérdezi a Közgyűlés tagjait, hogy van-e a fent elhangzottakhoz valami hozzáfűznivalójuk, kérdésük. Más hozzászólás nem lévén Oszlánczi Adrienn az ülést bezárja és mindenkinek jó munkát kíván.
Székesfehérvár, 2008. szeptember 23.
Márton Péter
jegyzőkönyvvezető
A jegyzőkönyv hiteles:
Major Magda Móricz Annamária
Oszlánczi Adrienn
Meghívó
Ezúton értesítelek Benneteket, hogy a Szabad Tér Egyesület közgyűlésének időpontja 2008. szeptember 23, kedd, 17 óra, helyszín Álmosvezér út 7. Ha ekkor a közgyűlés határozatképtelen, a következő közgyűlést az alapszabály értelmében szeptember 23-án, kedden, 17.30-kor tartjuk szintén az Álmosvezér út 7-ben. Felhívom a figyelmeteket, hogy ekkor a megjelentek számától függetlenül a közgyűlés határozatképes lesz.
Napirendi pontok:
1) beszámoló az eddigi programokról röviden (Isti, Ada)
2) tagfelvétel
3) felügyelő bizottság megválasztása
4) alapszabály módosítás egyebekben (információk közzétételének módja)
5) egyebek
Ha van még valami ötletetek, kérlek, jelezzétek.
Ha akad olyan, aki eddig nem fizette be az idei tagdíjat, mind a közgyűlésen személyesen, mind pedig átutalással eleget tehet eme kötelezettségének.
A közgyűlés nem vesz sok időt igénybe, ha lehetőségetek van rá, kérlek, gyertek el.
Székesfehérvár, 2008. szeptember 1.
Oszlánczi Adrienn
elnök
————————————-
Jegyzőkönyv,
amely felvétetett
a Szabad Tér Egyesület rendes évi közgyűlésén
(2009. március 1, 16.00, 8000 Székesfehérvár, Álmosvezér út 7.)
Oszlánczi Adrienn levezető elnök megnyitja az ülést és bejelenti, hogy a Szabad Tér Egyesület rendes évi közgyűlése miatt jöttek össze a tagok. Ezután megállapítja, hogy a közgyűlés az Alapszabályban meghatározottak szerint határozatképes.
Javasolja, hogy az ülés jegyzőkönyvét Major Tamás vezesse, Bakos István és Hetyéssy Fruzsina hitelesítsék. A javaslatot az ülés résztvevői egyhangúlag elfogadják (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás). 2009/1 számú közgyűlési határozat.
Ezt követően a levezető elnök javaslatot tesz az ülés napirendjére:
1) 2008. évi szakmai és pénzügyi beszámoló, a Felügyelő Bizottság beszámolója
2) Alapszabály módosítása
3) beszámoló az idei tervezett programokról, fejlesztésekről röviden
4) egyebek
A javaslatot a jelenlévők egyhangúlag elfogadják (13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).
1) 2008. évi szakmai és pénzügyi beszámoló
Oszlánczi Adrienn levezető elnök ismertette a szakmai beszámolót, melyet mindenki megkapott előzetes tanulmányozásra. Ezután ismertette a könyvelők által elkészített számviteli beszámolót, melyet szintén mindenki megkapott előzetes tanulmányozásra. Majd felkérte a Felügyelő Bizottság elnökét, Antal Juditot, hogy számoljon be a vizsgálaton tapasztaltakról. Antal Judit elmondta, hogy a vizsgálatot az egyesület székhelyén végezte a FB 2009. február 20-án. Általános tapasztalat az volt, hogy a dokumentáció rendben van tartva, átlátható a rendszerezése. Nyomon lehet követni, hogy melyik pályázathoz mi került elszámolásra. A tavalyi év során nem érkezett meg minden forrás időben, ezért többször is volt olyan, hogy magánszemélyekkel kellett kölcsönszerződést kötni, hogy a programokat meg lehessen csinálni időben. Ezek a szerződések kamatmentesek voltak, tehát az egyesület sokkal jobban járt velük, mintha bankból vette volna fel ezt a pénzt kölcsön formájában.
Mindent rendben talált a FB a vizsgálata folyamán.
A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e a szakmai beszámolót. A javaslat 13 igen szavazat mellet egyhangúlag elfogadásra került. 2009/2 számú közgyűlési határozat.
A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e a pénzügyi beszámolót. A javaslat 13 igen szavazat mellet egyhangúlag elfogadásra került. 2009/3 számú közgyűlési határozat.
A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e a Felügyelő Bizottság beszámolóját. A javaslat 13 igen szavazat mellet egyhangúlag elfogadásra került. 2009/4 számú közgyűlési határozat.
2) Alapszabály módosítása
A levezető elnök ismerteti, hogy mivel 2008-ban kirobbant egy pénzügyi válság, melynek hatásai egyre jobban érezhetők a civil szervezetek világában is, így egy olyan stratégiát kellene követnie az egyesületnek, hogy minél több lábon álljon. Ezért az Alapszabályban már lefektetett módon a jövőben gazdasági tevékenységet is kíván végezni. Az előzetes felmérések által alátámasztva azt javasolja a levezető elnök, hogy a vállalkozásként végezhető tevékenységek listáját az otthoni szakápolási tevékenységgel egészítse ki. Elmondja, hogy nagy igény mutatkozik ilyen jellegű szolgáltatásra a környéken, ezért is javasolja ezt. Ez a tevékenység nem idegen az Egyesület segítő szándékától. Javasolja, hogy ez a tevékenység Szabad Tér Egyesület Ápolási Szolgálat néven fusson, és külön SZMSZ alapján működjön. Az ezzel kapcsolatos minden adminisztrációs teendőt az elnök vállalja.
A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e a javaslatot. A javaslat 13 igen szavazat mellet egyhangúlag elfogadásra került. 2009/5 számú közgyűlési határozat. Ennek megfelelően az alábbi tevékenység is belekerül az Alapszabály 7§. (2) pontjába:
r) 86.90 egyéb humán egészségügyi ellátás
3) Beszámoló az idei tervezett programokról, fejlesztésekről röviden
A levezető elnök ismertette az idei évre tervezett programokat, beadásra került, illetve előkésztítés alatt álló pályázatokat. Azt is elmondta, hogy az Egyesület a tavalyi évben EURODESK PARTNERi címet nyert el, ehhez kapcsolódóan lehetőség lenne egy munkatárs felvételére közhasznú státusszal, melyet a Munkaügyi Központ támogat. Javasolja, hogy a megnövekedett adminisztratív terhek, és az Egyesület egyenletes fejlődése miatt használják ki ezt a lehetőséget, és támogatottan vegyen fel az Egyesület egy felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező pályakezdőt. Az Alapszabály 11§ (1.1) alapján az Egyesület irodát működtethet céljai elérése érdekében.
A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e a javaslatot. A javaslat 13 igen szavazat mellet egyhangúlag elfogadásra került. 2009/6 számú közgyűlési határozat.
4) egyebek
A levezető elnök ismerteti, hogy a jelenlegi titkár, Márton Péter egyéb irányú elfoglaltságai miatt a tavalyi évben nem tudta maradéktalanul ellátni ezt, az Egyesület ügyvitele szempontjából fontos pozíciót. Jelenlegi titkár pozíciójáról írásban lemondott. A levezető elnök ismerteti, hogy az Alapszabály 11§ (4) pontja alapján a Közgyűlés választja a titkárt. Azt is kimondja az Alapszabály, hogy „A közgyűlés határozatait és egyéb döntéseit egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza, és a tisztségviselőket is ilyen módon választja meg”.
A titkár személyére egy javaslat érkezett: Major Tamás.
A levezető elnök feltette a kérdést Major Tamásnak, hogy vállalja-e a titkári feladatok ellátását. Major Tamás örömmel elfogadta a felkérést.
A levezető elnök szavazásra tette fel a kérdést, hogy a Közgyűlés elfogadja-e a javaslatot. A javaslat 12 igen 1 tartózkodás mellett elfogadásra került. 2009/7 számú közgyűlési határozat.
A levezető elnök feltette a kérdést, hogy valakinek van-e valami javaslata, hozzászólása. Senkinek nem volt, így a levezető elnök jó munkát kívánva az ülést berekeszti.
Székesfehérvár, 2009. március 1.
Major Tamás
jegyzőkönyvvezető
A jegyzőkönyv hiteles:
Bakos István
Hetyéssy Fruzsina Dorottya
Oszlánczi Adrienn