EURODESK

Az EURODESK hálózat általános tájékoztatást nyújt ifjúsági területen, valamint segíti a FLP-vel kapcsolatos információk terjesztését. 1990 óta több mint 900 EURODESK pont alakult az EU-ban. A nemzeti partnerek számos közérdekű, európai szintű információs szolgáltatást nyújtanak országos, regionális és helyi szinteken. A szolgáltatásaik közé tartozik többek között:

A hálózat magyarországi koordinációját a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal önálló részköltségvetésű intézménye, a Mobilitás végzi, központja pedig a Budapesti Európai Ifjúsági Központ épületében, a Mobilitás Igazgatóságán található. Az iroda alaptevékenysége a magyarországi Eurodesk-hálózat koordinációja és a Fiatalok Lendületben Program (2007-2013) promotálása.

Az Eurodesk mind egyéni érdeklődőknek – pl. diákoknak, tanároknak – mind ifjúsági szervezeteknek, mind diákcsoportoknak tud segíteni. Elsősorban olyan oktatásról és képzésekről ad tájékoztatást, melyek a fiatalok európai programokban való részvételét segítik elő.

Az Eurodesk információi ezen kívül dokumentumokról (könyvek, az Európai Bizottság dokumentumai, szórólapok) és Európai Uniós, illetve hazai támogatási lehetőségekről, pályázatokról, szervezetekről szólnak. Konkrét projektek megvalósításához partnercsoportot kereső ifjúsági szervezeteknek és diákcsoportoknak is segít.

- www.eurodesk.hu

- www.eurodesk.org


Egyéb hasznos linkek:

A Youth in Action Programról általában:

- mobilitas.hu

- Fiatalok Lendületben Program - Pályázati útmutató

- youthforeurope.eu

- youthnetworks.eu


Az Európai Önkéntes Szolgálatról

- The European database on EVS accredited organisations

- Association of Voluntary Service Organisations

- alliance-network.eu


Külföldi egyetem, munka, stb.:

- European Commision - Education & Training

- goabroad.com


Gyakornoki lehetőségek EU-s intézményeknél:

- eurobrussels.com


Európa-Ázsia kapcsolat

- Asia-Europe Foundation


Globális ügyek

- care-international.org